HTML

Lektor

Friss topikok

  • bazsik: elmélkedjunk :) (2010.09.10. 09:01) Szeretet
  • tothmate: offtopic: "458 fokkal tudunk nulla alá menni" ez fahrenheitben annyi, szerintem erthetobb lenne 27... (2010.07.31. 01:13) Van-e Isten?
  • lektorod: @bazsik: Prohászka Ottokár Kő az úton Gondolod, kerül életed útjába Egyetlen gátló kő is hiába?... (2010.06.30. 11:25) Nehézségek
  • orbandomonkos.hu: mint én :) (2010.06.25. 11:05) A kezdet

2011.04.12. 19:50 lektorod

Az ötvös és az ezüst

Egy csapat nő a Bibliát tanulmányozta együtt. Mikor elérkeztek Malakiás könyvéhez, a harmadik fejezetben találkoztak egy verssel, amely ezt mondja: "leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt".

Ez a vers teljesen lenyűgözte az asszonyokat, és azon gondolkodtak, hogy vajon mit fejez ki ez az állítás Isten természetéről. Az egyik nő felajánlotta, hogy utána néz, hogyan tisztítják az ezüstöt, és majd a legközelebbi alkalmon megosztja a többiekkel.

Azon a héten ez a hölgy felhívott egy ötvöst, és megbeszélte vele, hogy elmegy megnézni munka közben. Nem említette neki, hogy milyen célból akarja megnézni, azon túl, hogy egyszerűen kíváncsi a tisztítási folyamatra.

Miközben az ötvöst nézte, a férfi megfogott egy darab ezüstrudacskát, tűz fölé emelte, és hagyta, hogy felmelegedjen. Közben magyarázta, hogy ahhoz, hogy az ezüst tiszta legyen, a tűz kellős közepébe kell tartani, ott, ahol a lángok a legmelegebbek, hogy a szenny kiégjen belőle.

A nő elgondolkodott a képen, amint Isten egy ilyen forró helyen tart bennünket, aztán felelevenítette az igeverset: "leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt". Megkérdezte hát a férfit, hogy igaz-e, hogy az ötvösnek a tűznél kell ülnie az ezüsttisztítás teljes ideje alatt. A férfi igennel válaszolt, és elmagyarázta, hogy nemcsak, hogy ott kell ülnie és tartania kell az ezüstöt, de a szemét is rajta kell tartania egész idő alatt. Mert ha az ezüst a kelleténél akár csak egy perccel is tovább marad a lángok között, megsemmisül.

A nő egy rövid ideig csöndes volt. Majd megkérdezte: "Honnan tudja, hogy mikor teljesen tiszta az ezüst?" Az ötvös mosolyogva így válaszolt: "Ó, az nagyon egyszerű - amikor látom magamat benne."

Szólj hozzá!

Címkék: ezüst ötvös megtisztít


2011.03.24. 23:04 lektorod

Család éve üzenete I.

Ima a kedvesért

Tudod, Uram, már milyen régen várom...
Hányszor álmodtam róla,
hányszor képzelődtem.
Sőt, fölismerni véltem ebben is, abban is,
aztán kiderült, hogy délibábok voltak.

Te vagy a mi Teremtőnk,
aki férfinak és nőnek teremtettél minket.
Mutasd meg, kérlek, kit alkottál nekem,
ki a másik felem, kivel lesz boldog az életem!
Vezess minket a találkozásig, adj jelet
a mosolyában, a szavaiban, gesztusaiban,
amelyekből tudni fogom,
hogy Te küldted őt nekem.

Kérlek, akkor, amikor általában minden ember
rózsaszínű ködbe burkolózik,
adj belém értelmet, akaratot, felelősségtudatot,
bizalmat, hűséget, ragaszkodást
és igazi szeretetet.
Add, hogy benne Reád ismerjek!

Amen

(A család imakönyve - Schönstatt családmozgalom imája)
 

Szólj hozzá!

Címkék: család ima pár kedves


2011.02.17. 23:51 lektorod

Isten a hétköznapokban

Hosszú idő telt el legutóbbi írásom óta. Nagyon lekötöttek nehéz, fontos dolgok, de hála a Teremtőnek sikeresen túl vagyok rajtuk. A gondolatok érlelődtek, és érlelődnek, jönnek majd sorjában, csak tudjam rendszerezni őket. Ami talán mostanában leginkább foglalkoztat, hogy hogyan tudjuk a szürke hétköznapokba belevinni Istent.

A világ elnyom. Mégis muszáj benne élnem, de akkor hogy lehetek igaz keresztény? Hogyan élhetem meg hitelesen a hitemet, hogyan tudok életemmel tanúságot tenni? Előző bejegyzésemben a "M.I.N.D." volt a téma, kicsit ez folytatódik most is. Mert nem könnyű. Sőt, nehéz. Átélted már, hogy a mókuskerék csak forog, te meg próbálsz benne lépést tartani? De elfáradsz, és akkor a kerék lendülete felborít, elbuksz. Ez viszont könnyű. Ha nincs rendben minden odabent, és nincs miből meríteni minden nap, akkor elsodródom. Nem megfélelmlíteni akarlak. De észnél kell lenni, és ez egyedül nem megy. Ami egyedül erőt adhat, hogy Isten szeret. Szeret, ha jó vagy, szépen imádkozol, ha szép énekekkel dicsőíted őt, de akkor is szeret, ha gyenge vagy. Szeret, ha hibázol, szeret minden butaságoddal, hiszen Ő teremtett. Sokkal jobban ismer, mint te magadat, így nincs mitől félned, nincs mit takargatnod. Tudd, hogy vele nincs vesztenivalód. Csak vele működnek a dolgok. De vele működnek!

Igazi kihívás a hétköznapokban Vele lenni, miközben a földies nehézségek terhei nyomasztják az embert.  Jusson eszünkbe, hogy Jézus azt mondta, hogy "aki követni akar engem, minden nap vegye fel keresztjét", de azt is mondta, hogy "az én igám édes, az én terhem könnyű". Félelmetes, hogy szenvedést ígér. Mi meg attól félünk. Megosztom veled az egyik nagyon kedves imámat, egyszerű, de nagyon mély tartalma van, éld át, érezd át:

"Életem ott van az Isten tenyerén,

azért nem félek én.

Azért van az, ha bármi fáj nekem,

mosolyog a szemem.

Száz jajszó közt is remélek vakon,

hitem el nem hagyom.

Törhet rám ezer baj, veszély,

Az Úr így szól: NE FÉLJ!

Mitől, és miért is félhetnék én,

A Jóisten tenyerén?"

Szólj hozzá!

Címkék: isten nehézségek hétköznap


2010.11.14. 23:41 lektorod

M.I.N.D.

Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap - a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni...A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál. - Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé. A vízhordozó így válaszolt a cserépnek: - Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat!

 

A Jóisten pontosan tudja minden bajunkat, hibánkat. Ő képes a gyengeségünket is jóra fordítani. Csak észre kell vennünk. Nekünk pedig törekedni kell, hogy Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére tegyünk, Ő pedig megsokszorozza törekvésünket, még ha kicsit esetlenek is vagyunk. Ahogyan az apostolok odaadták az öt kenyeret és a két halat a Mesternek, nekünk sem kell többet adni annál, mint ami a tehetségünkből telik. Ne a cél vezéreljen bennünket, hanem hogy Isten dicsőségére tegyük, amit teszünk. Nem kell nagy dolgokra gondolni, nem 24 órát kell a templomban imádkozva tölteni, hanem a mindennapok egyszerűségét kell Atyánknak adni.

Ha ki kell vinni a szemetet, tegyem azt Istennel. Ha tanulni kell, elviselni a tanárt, akit nehéz elviselni, tegyem oda Isten elé a szenvedést. Ha nem tudom, hogy a munkám miként szolgálja Isten dicsőségét, ha odateszem Isten elé, akkor máris értelmet nyert. Tedd oda a munkádat, tedd oda a szenvedésedet, tedd oda TELJES ÖNMAGADAT, hogy Minden Isten Nagyobb Dicsőségére történjen általad.

Szólj hozzá!

Címkék: munka önértékelés szenvedés mind


2010.10.21. 22:24 lektorod

Keresztény felelősségünk

A mai bejegyzés talán nem olyan mértékben elmélkedős, mint az eddigiek, mint inkább egy kicsit kritikusan szemlélő, gondolat- és figyelemébresztő jellegű.

Sok, s talán egyre több keresztényt látok, akik kiábrándultak, vagy legalábbis olyanokat, akik felhagynak vallásuk gyakorlásával. Saját ismerőseim között is többen vannak, akiket vallásosan neveltek, vannak akik még ministráltak is hosszú ideig, vagy egyéb módon tevékenyen részt vettek az Egyház életében. Aztán szépen abbamaradt először a ministrálás. Majd elkezdett ritkulni a templomba járás, sok esetben teljesen meg is szűnt, teljesen elhidegült az Egyházzal való kapcsolat.

Miért? - merül fel a kérdés. Mit látott, tapasztalt, ami miatt így döntött? Talán nem volt szimpatikus a pap, talán képmutatást tapasztalt, vagy egyszerűen nem voltunk jó példák? Nem volt elég vonzó a közösség?

Mentegetőzhetünk, hogy ó, hát nem én vagyok az Egyház, meg hogy az ő döntése, semmi közöm hozzá...

DE VAN. Igenis mindannyiunk felelőssége, hogy ezek az elfordulások előfordulnak, és hogy ilyen számban fordulnak elő. Lehet, hogy a pap a "hibás", vagy a segítői, vagy az egyszerű hívőtársak, de mind mindegy, mert a valódi felelősség KÖZÖS. Kemény szavak ezek? Meglehet. De gondoljunk bele, hogy egymásra vagyunk bízva, segítenünk kell egymást az Isten felé. Hogyan fogunk tudni elszámolni eltévelyedett testvéreinkkel, akik korábban szerves tagjai voltak a közösségünknek?


Az Egyház nem a hibátlanok, tökéletesek gyűjtőhelye, hanem a gyógyulni vágyóké, az Istent keresőké. Hibázunk, mások is hibáznak, és így alkotjuk mégis az Egyházat, amelyet Krisztus alapított. Több közös is van bennünk: mind keressük Istent, keressük a boldogságot, szeretetre vágyunk. Ezeken a közös célokon keresztül olyan közösséggé kell formálódnunk, hogy vonzóak legyünk azok számára, akik még vagy nem találkoztak a krisztusi tanítással, ezen keresztül a Mennyei Atya szeretetével, vagy akik ingadoznak. Észre kell vennünk, és szítani kell bennük a parazsat, hogy fellángolhasson bennük az Atya lángja. A láng, amely nem megéget, hanem meleget ad. Ők is erre vágynak.

Akik pedig mégis elfordultak... A fenti kritikát nem azért fogalmaztam meg, hogy sajnálkozzunk, hogy szégyenkezzünk magunk felett, hogy a mi hibánkból történt. Buzdítson mindannyiunkat a felismerés, hogy megláthassuk, hogy hogyan tehetjük oda a mi szerény két halunkat és öt kenyerünket, hogy Jézus megszaporítsa, és csodát tegyen rajtunk keresztül. Nem tudok megbízható, kész megoldásokat, hiszen minden helyzet más. Vannak, akik "jó beszélőkét" kaptak, hát ők beszéljenek! Ahogyan Péter első levelében olvashatjuk: "Aki beszél, az Isten szavait közvetítse. Ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet az Isten ad neki, hogy így minden az Isten dicsőségére váljék " Tehát nem mindenki a prófétálásra, igehirdetésre kapott tehetséget, van, aki finoman főz, van, aki a szervezésben jó, hogy minden flottul menjen egy rendezvényen. Van, aki talán nem fedezi fel, hogy mi is lehet az ő kincse, miközben maga a példamutató élete az, amit odatehet másokért. Rengeteg féle módon ajándékozott meg bennünket a Jóisten, és mind mind azért kaptuk ezeket, hogy szolgáljunk vele. Hogy egymást erősítsük, hogy az eltévelyedetteket szeretettel próbáljuk visszasegíteni a helyes útra.

Kicsit talán fellángoltam e téma kapcsán, de vedd észre, érezd át, hogy nem a bántó kritika a hangsúlyos, hanem hogy mindennel törekedjünk példát mutatni, segíteni egymást, vegyük észre, ha a másik nem érzi jól magát. Vegyük észre, ha a közösség nem vonzó számára, ha nem találja a helyét, ha nem jó az istenképe. Kaptunk elég tehetséget hozzá, hogy a magunk módján munkatársakká tudjunk válni, és noha nem magunk erejéből, de részesei lehessünk Isten csodálatos szeretetének megnyilvánulásaiban.

"A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz." ... "A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele." ... "Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele. Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai." (Korintusiakhoz írt első levél.)

Szólj hozzá!

Címkék: közösség egyház kereszténység felelősség szolgálatok


2010.09.26. 12:38 lektorod

Hivatásunk

Már régóta érett ez a bejegyzés, és talán most elért egy publikálható szintet. Magamban legalábbis fontos dolgok fogalmazódtak meg, és most úgy is érzem, hogy hiteles lehet a mondanivalóm.

A hivatás az lehet sokféle. Beszélhetünk papi hivatásról, családanyai -apai hivatásról, talán még másokról is. Igazából bármilyen komolyabb feladat, ami adódik számunkra az életben, ha lelkiismeretünk szerint vágunk bele, és próbáljuk csinálni, mind-mind hivatás. A Jóisten hív minket munkatársainak, és nem csak arról van szó, hogy a templomban szépen imádkozzunk, esetleg otthon is, hanem hogy minden egyes percében az életünknek Neki éljünk, az övé legyen minden tettünk. Így a munkánkban, feladatainkban is meg kell találnunk Őt, vele együtt kell végeznünk napi dolgainkat. Nem arról szól, hogy folyamatosan Istenre kell gondolni krumplihámozás közben, vagy folyamatosan imádkozni kéne a munkahelyen. Arra hív minket Isten, hogy amit teszünk, azt úgy tegyük, hogy legyünk tisztába azzal, hogy -ha nagyon messziről is- Isten országát építjük. A szentek ebben mutattak példát. Az ő életük sem volt hibamentes. Bizonyára ők is küzködtek, nekik is fel kellett venni a keresztjeiket, helyt kellett állni az adott élethelyzeteikben. Mindnyájunk hivatása, hogy törekedjünk a szentté válásra. Ez nem olyan elvont dolog, mint képzeljük, viszont a legcsodálatosabb életcél. Ennek elérésében fontos, hogy mindig megtaláljuk az aktuális hivatásunkat, hivatásainkat.

Aki szokott elmélkedni azon, hogy vajon jól végzi-e dolgát, helyes úton jár-e, abban sokszor felmerül az is, hogy vajon tényleg az-e a hivatása, mint amit ő gondol, érez. Ha igazán Isten elé tudjuk rakni a kérdést, akkor Ő válaszol. Nem nagy villongás közepette megjelenik előttünk egy papír, amin fel van írva dátumozva, hogy mikor mi a hivatásunk. Nem egyszerűen beugrik, és egyértelműen tudni fogjuk. Sokat kell elmélkednünk rajta, sokszor szenvednünk is kell érte, de mindenképpen megkapjuk a választ. Ha fájdalmasak a feladatok, a munkánkban sok nehézséggel találkozunk, vagy épp nem is találunk munkát. Vagy ha a matektanárral vannak nehézségeink, vagy analízis zárthelyire kell készülni, ez mind nehézség, és lemondást igényel. De mit mond Jézus? "Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen." Tehát nem azon múlik a szentté válásunk, hogy papnak, orvosnak, vagy menedzsernek hív bennünket az Úr, hanem azon, hogy fel tudjuk-e venni, és örömmel tudjuk-e cipelni keresztjeinket Krisztussal.Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ha ennyi szenvedéssel, fájdalommal jár Jézus követése, akkor miért éri meg? Miért kell szenvedni ahhoz, hogy elnyerhessük az örök boldogságot? Hát pont ezért. Hogy elnyerhessük az örök boldogságot. És hogy ez tényleg megéri-e? Ha teljesen elbizonytalanodnánk, akkor gondoljunk arra, hogy a mi életünk, az pár évtized. Mi az egy örökkévalósághoz képest? Elképzelhetetlenül kevés. Hát akkor nem megéri a kockázatot? Nem érdemes kockáztatni ezt a pár évtized szenvedést egy örökkévaló végtelen boldogságért?

De mi azért nem így fogjuk fel, remélem. Ha igazán oda tudod adni magadat, tanulmányaidat, munkádat és mindennapi feladataidat Krisztusnak, akkor százszoros a jutalom már itt a Földön is. Ez nem hit kérdése, ezek tények. Saját tapasztalatból tudom, hogy akárhányszor lemondtam valamiről, vagy képes voltam Krisztussal együtt szenvedni a keresztjeim alatt, akkor minden egyes alkalommal megmutatta Isten a szeretetét, és boldog voltam. Aki már ezt megtapasztalta, az tudja, hogy ezért érdemes.

Hogy mi is a hivatásunk, azt nem lehet megmondani, hogy hogyan derül ki, miként válik nyilvánvalóvá számunkra. De teljesen mindegy, hogy péknek, vagy asztalosnak hív az Úr, nekem abból kell a maximumot kihozni, abban kell tisztességes keresztényként helytállnom. Nem hív mindenkit arra, hogy hirdesse az evangéliumot, vagy betegekhez járjon. Amire viszont hív engem, azt maximális tehetségemmel kell vállalnom, és teljesítenem. Ha pék vagyok, akkor a kenyeret úgy készíteni, hogy az a mindennapi kenyér családok asztalán. Ha asztalos vagyok, akkor az asztal, szék, amit készítek, az a családi ebédek színhelye, ezzel a lelkülettel kell gyalulnom a fát, csiszolnom, legyen benne a talentumom, amit kaptam. És számomra nagyon kedves, ehhez illő Szent Pál egyik tanítása: "A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz". Említhetném a talentumokról szóló tanítást is. Ismerjük talentumainkat, mindannyiunknak van, kinek több, kinek kevesebb. Törekedni kell arra, hogy a lehető legtöbbet kamatoztassunk, épírsük velük Isten országát. "Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy az Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek. Aki beszél, az Isten szavait közvetítse. Ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet az Isten ad neki, hogy így minden az Isten dicsőségére váljék Jézus Krisztus által"

Nagyon nagy téma a hivatások kérdése, most csak belekapva, nagy vonalakban érintettem a fontosabb szempontokat. Kívánom, hogy mindenki megtalálhassa aktuális hivatását, hogy tudjon vágyni és tudjon tenni a szentté válásért, hogy legyen képes áldozatokat hozni, lemondani másokért, és hogy ebben megtalálhassa a boldogságát.

Teréz anya imája

Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak,
    mégis szeresd őket!
Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet,
        mégis tégy jót!
Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket szerzel,
        mégis érj célt!
A jó, amit ma teszel, holnap már feledésbe megy,
        mégis tedd a jót!
A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz,
        mégis légy becsületes és nyílt!
Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt,
        mégis építs!
Az embereknek szükségük van segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet,
        mégis segíts!
A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe,
        mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!

Szólj hozzá!

Címkék: boldogság kereszt lemondás nehézség hivatás


2010.09.24. 06:19 lektorod

Dió

Mind diók vagyunk.

Van nagyobb dió, kisebb dió. Van, amelyik még magán tartja a zöld héját, van, amelyik a fáról sem esett le. Van, amelyik sárba hullot, és koszos, van, amelyik szép és kívánatos, de belül üres. Van, amelyiknek kemény a héja, és nehéz feltörni, de van, amelyiknek megfeketedett a héja, és belül csak szikkadt hús van.

Ősszel, mikor itt az ideje, a cukrász összeszedi a diót, hogy majd tortába, süteménybe tudja rakni. A diószedőnek minden dió egyformán fontos, a kicsi is és a nagy egyaránt. Gondosan átnézi a lehullott levelek alatt is, hogy minden egyes szemet be tudjon gyűjteni. Vannak olyan szemek, amiken megrepedt már a zöld burok, azokat könnyű kihámozni, de vannak, amelyeken ez még szilárd, ezekkel nehezebb a feladat. Vannak olyanok, amelyeken rothad a héj, de belül egészséges hús van, a szedő ezeket a szemeket is gondosan letakarítja. Vannak, amelyek egész messze esnek a fától, vagy levelek alá bújnak, őket nehezebb megtalálni.

A begyűjtés után fel kell törni a diók héját. Ez sem egyszerű feladat. Amin még héj van, arról könnyebben lecsúszik a kalapács. Aminek vastag a héja, arra nagyobbat kell ütni, így sokszor a dió is összetörik az ütéstől. A héja elvesztése nem kellemes a diónak, de enélkül nem kerülhet a süteménybe. Miután a cukrász megpucolta a diót, már csak a darálás van hátra. Ekkor eltűnik minden különbség a diószemek között, már nem szemek, nem külön diók, hanem együtt alkotják a tölteléket. Ezért fontos minden egyes szem, ezért mindegy, hogy melyik mekkora, hogy mennyit ad a közösbe, mert mind ugyanannyira fontos, és a süteményben nem számít már a forma, vagy hogy melyiknek volt zöld héja, vagy esett sárba, vagy melyiket volt nehezebb megtalálni. Nem számít, hogy melyiket volt nehezebb megtörni, és megpucolni, a lényeg, hogy bekerültek a töltelékbe.

Ugyanolyan fontos vagy, mint bármelyik másik dió!

Te milyen dió vagy?

Szólj hozzá!

Címkék: közösség dió különbségek isten országa


2010.09.10. 16:24 lektorod

Panasz

Lázadni akarok.

Ha mást szomorkodni látok, olyan sok erőt és bölcsességet kapok. Azonban ha magamról van szó, sokkal nehezebb minden. Engem ki vígasztal, ha szomorú vagyok? Ki ad erőt, ha gyenge vagyok? Sokszor megélem, hogy amiben hiszek, azt tisztán tényként kezelem, de szükségem van arra, hogy mástól halljam. A napokban volt egy új tapasztalatom. A mérgelődés és lázongó válaszkeresés vége az volt, hogy már az is óriási "segítség", vagy talán a legjobb ilyenkor, hogy nyitott szívvel meghallgattak. Köszönet érte. A válasz ott van bennünk, vagy a Szentlélek rávilágít valahogy. Mégis panaszkodni és lázadni akarok.

A legnagyobb segítség akkor lehetek magamnak, ha nem panaszkodom. A panaszkodás elgyengít. Jólesik, de még csak rövidtávú megoldásnak sem mondanám. Többet érek azzal, ha minél higgadtabban, tényszerűen át tudom gondolni a helyzetet, ami aggaszt. Velem is így történt, és így volt jobb. El kell fojtani magunkban, hogy panaszkodjunk, figyelmeztessük, segítsük egymást, hogy ne panaszkodjunk. A magyaroknak úgyis nagy "erőssége" ez, próbáljunk javítani ezen, kezdjük magunkon a megújulást!

A legszebb az egészben, hogy ha ilyen hangulat tör ránk, bizalommal Isten elé vihetjük. Nyugodtan mondjuk el neki, hogy mit érzünk, és hogy ez mennyire nem jó nekünk. Imádkozhatunk a világbékéért, és kell is, de sokkal közelebb visz Istenhez, ha az ilyen helyzetekben is tudunk hozzá fordulni, és elmondani bánatunkat.

A témával kapcsolatos ajánlott olvasmány Apó tanítása a panaszkodásról: http://jezsuita.blog.hu/2010/07/05/nem_panaszkodok_klubja

Szólj hozzá!

Címkék: panasz szomorúság lázadás gyengeség panaszkodás


2010.08.26. 23:54 lektorod

Félelem, kudarckerülés

Miért félek? Miért nem vagyok képes legyőzni a nevetséges önmagamat?

Megmondom őszintén, számomra ezek nagyon nehéz kérdések. Nézzük csak azt, hogy akárhogy igyekszünk, újra és újra ugyanazokkal a bűnökkel térünk vissza a gyóntatószékbe. Ez bizony kudarc. Próbálunk mindig csiszolni magunkon, mégis mindig visszaesünk. Ennek mintájára szokásainkon is nehézségek árán tudunk legfeljebb változtatni. Egyáltalán a változtatás az nagyon nehéz az embernek. De miért van ez? Van a közismert mondás: járt utat járatlanért el ne hagyj. Ez sokszor visszafoghat őrültségektől, azonban fennáll a veszély, hogy a helyes útra való áttéréstől tart távol ez a hozzáállás. A változás legtöbbször ismeretlen terepre visz minket, amitől félünk. Mitől félünk pontosan? Hogy nem tudunk megfelelni? Hogy mit fognak szólni az emberek? Vagy hogy fel kell adnunk saját elképzelésünket? Lehet még az is, hogy az ismeretlen helyzetek kezelésétől félünk, mert sérülhet közben a büszkeségünk. Mindenki maga eldöntheti, melyik a legjellemzőbb magára ezek közül. Számomra mind nehéz. Néha nagyon tudok szorongani, és sokszor csak annyi kiút van, hogy kialszom magamat.Persze rábízom magamat a Teremtőre, de a legritkábban tudok megnyugodni. A legrosszabb az egészen, ha az ember saját magát sokkolja, és nem bízik az isteni szeretetben. Az eszünk szembeszáll a szívünkkel, de csak ez utóbbi győzhet. Egyetlen megoldás, hogy az Atyához fordulunk.

Nemrég történt velem, hogy egy elég nehéz nap végén nagyon járt az agyam, hogy mi a gond velem, mit csinálok rosszul. Igen rossz lelkiállapotban voltam. Időre kellett odaérnem valahova, de a nagy elmélyedésben rossz helyen szálltam le a villamosról. Ez is sokat rátett a nyomott hangulatomra, féltem, hogy nem érek célhoz időben, ezért gyalog vágtam neki az egy villamosmegállónak. Ismeretlen volt a terep, tovább fokozta a hangulatomat, hogy séta közben láttam elmenni egy villamost. Ezek csak aprónak tűnő dolgok, de ebben a felfokozott lelkiállapotban iszonyú nyomorúságot éreztem. Elkezdtem imádkozni.

A sírás határán voltam. Elkezdtem beszélgetni Istennel. Elmondtam neki, hogy pocsékul vagyok, hogy nem tudom, mi a gond, mit csinálok rosszul. De mindezek ellenére tudom, hogy szeret, és most ebben a fájdalmas helyzetben -amikor az ész azt diktálja, hogy "hol van most Isten? miért nincs veled? miért nem vígasztal?"- ki tudtam mondani, hogy Atyám, nem csak hogy itt vagy velem, nem csak vígasztalsz, és velem szenvedsz, hanem a tenyeredben tartasz.

Nehogy azt higgyétek, hogy ezek után egy kicsivel is jobban éreztem magamat. De visszatekintve látom, ez volt az első lépés, amit meg kellett lépnem. A hazaúton a vonaton is imádkoztam. A kötött ima minden egyes szava megérintett, Isten az én egy lépésemért tizet lépett felém. Nem oldódtak meg a gondjaim, nem kaptam meg a válaszaimat, de erősebb lettem. Vigaszt kaptam. Bizakodóbb lettem, mindent meg fogok tudni időben, csak Istenre kell bíznom, milyen örömet szeretne szerezni nekem, milyen szépségeket tartogat nekem.

Imádkozni kell, mert csak az imán keresztül tud igazán megszólítani, vígaszt nyújtani a Mennyei Atya. És meg is teszi. Ha tudunk lépni felé egy picit is, Ő sokkal többet és nagyobbat lép felénk. Nagy tanulság volt ez nekem. Kívánom, hogy éljétek át azt az örömet, mikor az Atya simogat, és magához ölel, amikor rászorulsz. Nem múlik el a félelem, de már nem egyedül küzdesz ellene és nem a saját gyönge erődből.

Szólj hozzá!

Címkék: félelem erő ima bizalom vigasz vigasztalás


2010.08.15. 18:52 lektorod

Szeretet

De nagyon elcsépelt fogalom a szeretet. De mégis milyen sokrétű, egészen bizonyos, hogy erősen befolyásolja életünket és sokféleképpen értelmezhető. A valódi értelmét, jelentését a Szentírásban találjuk, de még így is sok nehézséget és problémát okozhat, hogy hogyan is szeressünk.

A Szentírás, főleg az Újszövetségi része nagyon sokat tárgyalja a szeretet fogalmát és mibenlétét. Isten nem egyszerűen szeret, hanem Ő maga a szeretet. 1 János 4,16: "Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad." Tehát szeret minket? Honnan tudjuk? Az egyik kedvenc részem, ha nem a legkedvesebb idézetem a Szentírásból: János evangélium 3,16: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen." Isten maga a végtelen szeretet.

De mi a mi küldetésünk a szeretettel? Az ember képtelen szeretet nélkül élni. El tud vegetálni, fizikailag tud létezni, de lelkileg az nem élet. Vagyis ha Isten a szeretet, és az ember nem élhet szeretet nélkül, akkor az ember nem élhet Isten nélkül. De ez visszafelé is igaz. Ha az ember nem élhet Isten nélkül, akkor valójában nem élhet szeretet nélkül. Ha Istennel akar élni, akkor a szeretet a kulcs. "Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást." János 13,34 Ő pedig úgy szeretett minket, hogy életét adta értünk. Ezzel tanúbizonyságát is tette: "Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért." János 15,13 Ha meg kéne halnunk barátainkért, biztosan nem okozna különösebb gondot, biztos belegondoltál már olyan helyzetbe, hogy ha meg tudnád menteni barátodat az életed árán, akkor nem sajnálnád az életedet adni érte. Örömmel odaadod az életedet, ha kell. De hogy segíts 10 percet neki, vegyél le gondot a válláról, na az már kizárt. Mennyivel nehezebb kis dolgokban meghalni a másikért! Mennyire önzőek tudunk lenni, ha a hétköznapokban kell megmutatni szeretetünket! Ezek az igazán nehéz dolgok, de valójában ezekből tevődnek össze a szeretet építőkövei. Szerencsés, aki életét adhatja, és képes feláldozni magát embertársáért, de a többség számára a kis áldozatok kínálják a lehetőséget a szeret gyakorlására.

Az ember sajátja, hogy vágyik arra, hogy szeressék. Ha arra figyelek, hogy engem szeressenek, akkor elbukom. Az igazi szeretet az, hogy a másik a fontos, nem én. Akár a családi kapcsolatoknál, akár párkapcsolatoknál akkor lehetek igazán boldog, ha a másikat helyezem előtérbe, és az ő boldogságán munkálkodom. Könnyedén tönkre lehet vágni a kapcsolatainkat, ha önzőek vagyunk, és a másikat csak eszközként használjuk a saját boldogságunk elérésére.

A szeretetről rengeteg idézetet találhatunk a Szentírásban, hiszen a krisztusi út leglényegesebb támpontja, de az egyik legszebb szeretetről szóló részt hadd idézzem zárásul, az első korintusi levélből:

"Testvéreim! Törekedjetek értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek.

Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Lehet prófétálótehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat; hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.

Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet."

4 komment

Címkék: szeretet szeretethimnusz


2010.07.29. 18:40 lektorod

Van-e Isten?

Kicsit sokáig voltam távol, de remélem nem hiába. Nagy a fa, az én fejszém meg kicsi, remélem mégis hasznunkra lesz az alábbi -talán kicsit csapongó- elmélkedés.

Nagyon elemi kérdés, bizonyára mindenkiben felmerül legalább egyszer. Legalább egyszer úgy nagyon elgondolkodtatóan. De vajon mi lehet a válasz? Megválaszolható a kérdés? Van egyáltalán értelme a kérdésnek? Ezekről lesz szó az alábbiakban.

 Ha azt mondanám, hogy van, vagy nincs, akkor nem járnék el helyesen. A válasz nem zárható rövidre ennyivel. Elmélkedjünk egy kicsit ezen. A kérdés emberi, tehát a válasz is csak emberi lehet. Ha helyes választ akarok adni, akkor ahhoz kevés az emberiség, annál többre van szükség. Ezek pedig racionális fejjel nem felfogható dolgok. Mi alapján tudok megválaszolni egy kérdést? Tapasztalat, megtapasztalás, meggyőződés, hit. Az első kettő egyszerű, hiszen saját magam tapasztalok valamit - pl. a konyhában az asztal. Látom, meg tudom érinteni, rá tudok rakni dolgokat. A meggyőződés, hogy nem tudom megfogni, érinteni, érzékszerveimmel felfogni, de mégis annak tudatában vagyok, hogy a konyhában ott az asztal. Vagy a hálószobában az ágy. Ezek mindig tapasztalatokon alapulnak. Nade ott a hit. Ott már nincs klasszikus értelemben vett megtapasztalás, vagy meggyőződés. Bár ha ez utóbbi van, az azért igazán nem árthat. Példa a hitre, hogy vannak az atomok, azoknak atommagjai, protonok, neutronok, stb. Egyiket sem láttam, tapintottam soha, mégis elhiszem, hogy léteznek. Igaz, hogy nálam okosabb emberek láthatóvá tették, bizonyították emberi szempontok alapján a létezését, de valójában már nem lehetünk meggyőződve, (a fizikusok, kutatók kivételével) hogy valóban léteznek ezek az apró részecskék. De egy mégjobb példa, az erő. A súrlódás, vagy a mágneses tér. közvetlenül nem tudjuk őket felfogni, de hatásaikon keresztül elhisszük létezésüket.

Vannak az úgynevezett ateisták. Nem tudom felfogni őket... Vannak olyanok, akik kifejezetten küzdenek azért, hogy tagadni tudják egy olyasvalami létezését, ami szerintük nincs. Isten létezése nem racionális kérdés, nem tudományos tény, hanem hit kérdése. A hit pedig nagyon erős tud lenni, és nagyon nagy hatással lehet az életemre. Rengeteg történet ismeretes, akár saját életünkből is, amikor egy súlyos - akár halálos - beteg a hite által gyógyul meg. Most itt nem az istenhitre gondolok, hanem a gyógyulásba vetett hitére. Úgy áll hozzá a betegségéhez, hogy meg fog gyógyulni, és ha valóban elhiszi, akkor ezzel nagyon sokat tesz a gyógyulásáért. Sok placebo kísérlet ismert. Ismeretesek olyan kísérletek is, ahol a negatív placebo-hatást is bemutatták. Amikor elhitették a beteggel, hogy nem hat a gyógyszer, ami valójában placebo volt, azonnal elkezdett romlani az állapota. Vagy a pszichológia foglalkozik a pigmalion-effektussal. A történet a következő:  Sokáig élt nőtlenül Kypros királya, Pygmalión, amikor egyszer hófehér elefántcsontból csodálatosan szép szobrot faragott ki a vésőjével. Maga számára is váratlan meglepetés volt, amikor az elefántcsontnak a művészet olyan szép alakot adott, amilyennel soha még asszony nem született a földön. Pygmalion király Galeteanak nevezte művét és a szobor alkotója szerelemre gyulladt a saját alkotása iránt. Aphrodité segítségével a szobor életre kelt. A jelenség ha nem is szobrok életrekelésével, de bizonyított. Ha valamiben igazán hiszünk, akkor sokkal könnyebben megvalósulhat.

Hova akartam ezzel kilyukadni... Gondoljuk át, hogy hogyan érdemes választ adni a fenti kérdésre. Hogyan jobb élni? Ha bízok abban, hogy van, aki szeret, és a boldogságomat akarja, a végtelen boldogságomat, vagy ha kételkedek, nem hiszek ilyesvalakiben, és úgyis minden mindegy alapon élem az életemet? Nagy nyomot hagyott bennem a mátrix című film, - ami egyébként ha megfigyeljük, zseniálisan rámutat olyan dolgokra, melyek a hitünkel kapcsolatosak, rengeteg vallási vonást fedezhetünk fel benne, ha nyitott szemmel, füllel nézzük végig - az egyik rövid párbeszéd nagyon megütött, mert egy az egyben adaptálható a hitéletre. (valójában az egész trilógiára igaz) Az idézet tehát: Morpheus: "Mi van, ha igazam van? Mi van, ha a prófécia igaz? Mi van, ha holnapra vége a háborúnak? Nem éri meg harcolni ezért? Nem éri meg meghalni érte?" Ez számomra lefordítva a valós életre azt sugallja, hogy ha van Isten, akkor igazam van, ha pedig nincs, akkor is nem megéri kockáztatni?? A tét az örök élet, az örök boldogság. Szerintem megéri.

Sokmindent lejegyeztem még ehhez a témához, de talán már így is sok, és még a végére muszáj egy számomra nagyon kedves történetet bemásolni, ami talán segít a kérdés feldolgozásában, megválaszolásában... stb.

 

Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki:

 

Professzor: - Hiszel Istenben ?
Diák: - Teljes mértékben, uram.

Professzor : - Jó-e Isten ?
Diák: - Természetesen.

Professzor : - Mindenható-e Isten ?
Diák: - Igen.

Professzor: - A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten ? Hmm ?
Diák: (A diák hallgat.)

Professzor: - Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten ?
Diák: - Igen.

Professzor: - Jó-e Sátán ?
Diák: - Nem.

Professzor: - Honnan származik a Sátán ?
Diák: - Istentől?

Professzor: - Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban ?
Diák: - Igen.

Professzor: - A bűn mindenhol jelen van, nemde ?
Diák: - Igen.

Professzor: - És Isten teremtett mindent. Így van ?
Diák : Igen.

Professzo : - Tehát ki teremtette a bűnt ?
Diák : (A diák nem válaszol.)

Professszor : - Vannak-e betegségek ? Erkölcstelenség ? Gyűlölet ? Csúfság ? Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye ?
Diák :- Igen, uram.

Professzor: - Tehát, ki teremtette mindezeket ?
Diák : (A diák nem felel.)

Professzor:- A tudomány állítása szerint 5 érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam: láttad-e már valaha Istent ?
Diák: - Nem, uram.

Professzor: - Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet ?
Diák: - Nem, uram.

Professzor: Érezted-e már valaha a te Istenedet. megízlelted-e a te Istenedet. vagy érezted-e már a te Istened illatát ? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenről ?
Diák: - Nem, uram, attól tartok nem.

Professzor: - És mégis hiszel benne ?
Diák: - Igen.

Professzor: - A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na, erre mit mondasz, fiam ?
Diák: - Semmit. Nekem csak a hitem van.

Professzor: - Igen, a hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak !
Diák: - Professzor, létezik-e a hő ?

Professzor: - Igen.
Diák:- És létezik-e a hideg ?
Professzor: - Igen.
Diák: - Nem, uram. Nem létezik.
(Az események ezen fordulatára az előadóterem elcsendesedik.)

Diák: - Uram, lehet sok hőnk. még több hőnk. túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felhevíthetjük. lehet fehér hőnk. kevés hőnk. vagy semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. 273 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hő nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hő: energia. A hideg nem az ellentéte a hőnek, uram, hanem a hiánya.

( Az előadóteremben ekkor már egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani.)
Diák: - És mi van a sötétséggel, Professzor ? Létezik-e a sötétség ?

Professzor: - Igen. Hogyan beszélhetnénk AZ éjszakáról, ha nem lenne sötétség ?

Diák: - Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk. normális fényünk. nagy erejű fényünk. villanó fényünk. de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi ! S azt hívjuk sötétségnek, így van ? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde ?
Professzor: - Tehát, mire akarsz rámutatni mindezzel, fiatalember ?

Diák: - Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás.
Professzor: - Hibás ? Meg tudod magyarázni, miért ?

Diák: - Uram, ön a kettősségek talaján mozog. Azzal érvel: hogy van az élet , utána pedig a halál ; van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenről alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni. Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket megértette volna. Ha a halált az élet ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényről, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte : csak annak hiánya.

Diák: Most mondja meg nekem, professzor : azt tanítja a diákjainak, hogy majmoktól származnak ?
Professzor: - Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen : igen.

Diák: - Látta-e már valaha az evolúciót a saját szemével, uram ?
(A professzor mosolyogva megrázza a fejét, kezdi látni, mi lesz a vita kimenetele.)

Diák : Mivel eddig még senki sem látta az evolúciós-folyamatot végbemenni, sőt azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené mindez, hogy ön a saját véleményét tanítja, professzor ? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor ?
(Nagy zajongás támad az osztályban.)

Diák : - Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha a professzor agyát ?
(Az osztály nevetésben tör ki.)

Diák : - Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát ?.... Úgy tűnik, senki nem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy önnek nincs agya, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, uram, de hogyan adhatnánk így bármilyen hitelt az előadásainak ?
(A teremben síri csend. A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.)

Professzor: - Azt hiszem, hit alapján kell elfogadnod, fiam.

Diák: - Erről van szó, uram ! Ember és Isten között a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetője.

A diák..... Albert Einstein volt.

 

 

A TUDOMÁNY VALLÁS NÉLKÜL SÁNTA,
A VALLÁS TUDOMÁNY NÉLKÜL VAK.
Albert Einstein

1 komment


2010.06.24. 11:49 lektorod

Nehézségek

Talán napjaink legnehezebben felfogható dolga. Nap, mint nap találkozunk nehézségekkel, bármilyen feladatot nagyon hamar nehézségként fogunk fel. Mi magyarok különösen hajlunk arra, hogy panaszkodjunk. Magam is sokszor esek abba a hibába, hogy egy-egy nehéz szituációban sajnáltatom magamat.

2 komment

Címkék: problémák nehézségek érzések keresztek érzelmek gondok


2010.06.24. 11:10 lektorod

A kezdet

Ezt a blogot több okból kezdem el. A legfontosabb talán az önös érdek. Fontosnak tartom saját lelki fejlődésemet, ami nem egy önző dolog, hanem mindenkinek fontos lenne törődnie magával lelkiek terén is. A másik ok pedig egyfajta hivatástudat, a másokért tenni akarás.

Nem vagyok sokat tanult ember, sem diplomás teológus, hogy jogosult legyek nagy bölcsességeket megfogalmazni, de azt érzem, hogy a tapasztalataim hasznosak lehetnek másoknak. Hiszek abban, hogy valójában nem én szólalok meg ezekben a sorokban, hanem közvetítője lehetek a jónak, ami

Anonimitásom azért szükséges, mert hiteles szeretnék maradni. (A mai világban ez ritka kincs.) A személyem teljesen lényegtelen. Én is pont ugyanolyan esendő vagyok, mint bárki más, és nem akarom azt az illúziót kelteni, hogy én csinálom jól, az én példám a követendő. Nem ez a cél. Hiszek abban, hogy jó az irány, csak a lépésszámot kell növelni. Ha "csak" annyi haszna lesz ennek a folyamatnak, hogy elmélyítem a hitemet, akkor már megérte. De azért remélem, hogy rajtam keresztül is képes a Lélek munkálkodni, és hasznos munkatársává lehetek.

2 komment

Címkék: kezdet cél


süti beállítások módosítása