De nagyon elcsépelt fogalom a szeretet. De mégis milyen sokrétű, egészen bizonyos, hogy erősen befolyásolja életünket és sokféleképpen értelmezhető. A valódi értelmét, jelentését a Szentírásban találjuk, de még így is sok nehézséget és problémát okozhat, hogy hogyan is szeressünk.
A Szentírás, főleg az Újszövetségi része nagyon sokat tárgyalja a szeretet fogalmát és mibenlétét. Isten nem egyszerűen szeret, hanem Ő maga a szeretet. 1 János 4,16: "Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad." Tehát szeret minket? Honnan tudjuk? Az egyik kedvenc részem, ha nem a legkedvesebb idézetem a Szentírásból: János evangélium 3,16: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen." Isten maga a végtelen szeretet.
De mi a mi küldetésünk a szeretettel? Az ember képtelen szeretet nélkül élni. El tud vegetálni, fizikailag tud létezni, de lelkileg az nem élet. Vagyis ha Isten a szeretet, és az ember nem élhet szeretet nélkül, akkor az ember nem élhet Isten nélkül. De ez visszafelé is igaz. Ha az ember nem élhet Isten nélkül, akkor valójában nem élhet szeretet nélkül. Ha Istennel akar élni, akkor a szeretet a kulcs. "Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást." János 13,34 Ő pedig úgy szeretett minket, hogy életét adta értünk. Ezzel tanúbizonyságát is tette: "Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért." János 15,13 Ha meg kéne halnunk barátainkért, biztosan nem okozna különösebb gondot, biztos belegondoltál már olyan helyzetbe, hogy ha meg tudnád menteni barátodat az életed árán, akkor nem sajnálnád az életedet adni érte. Örömmel odaadod az életedet, ha kell. De hogy segíts 10 percet neki, vegyél le gondot a válláról, na az már kizárt. Mennyivel nehezebb kis dolgokban meghalni a másikért! Mennyire önzőek tudunk lenni, ha a hétköznapokban kell megmutatni szeretetünket! Ezek az igazán nehéz dolgok, de valójában ezekből tevődnek össze a szeretet építőkövei. Szerencsés, aki életét adhatja, és képes feláldozni magát embertársáért, de a többség számára a kis áldozatok kínálják a lehetőséget a szeret gyakorlására.
Az ember sajátja, hogy vágyik arra, hogy szeressék. Ha arra figyelek, hogy engem szeressenek, akkor elbukom. Az igazi szeretet az, hogy a másik a fontos, nem én. Akár a családi kapcsolatoknál, akár párkapcsolatoknál akkor lehetek igazán boldog, ha a másikat helyezem előtérbe, és az ő boldogságán munkálkodom. Könnyedén tönkre lehet vágni a kapcsolatainkat, ha önzőek vagyunk, és a másikat csak eszközként használjuk a saját boldogságunk elérésére.
A szeretetről rengeteg idézetet találhatunk a Szentírásban, hiszen a krisztusi út leglényegesebb támpontja, de az egyik legszebb szeretetről szóló részt hadd idézzem zárásul, az első korintusi levélből:
"Testvéreim! Törekedjetek értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek.
Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Lehet prófétálótehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat; hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.
Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bazsik 2010.09.02. 08:47:27
bazsik 2010.09.02. 08:48:39
lektorod 2010.09.05. 23:25:35
Jól látod, a szeretet ott áll próbatétel elé, amikor te kerülsz nehéz helyzetbe, akár lemondás, akár önfeláldozás miatt. Például lemondasz a saját programodról, hogy a pároddal foglalkozz, vagy hogy vele legyél. Vagy nem nézed az esti meccset, hanem a gyermekeiddel töltöd az estét, hogy a feleséged pihenhessen, mert épp nincs jól. Ezek próbatételek. De abban nem hiszek, hogy az üdvösségedet kockáztatnád, vagy kockáztathatnád a szeretetért. Ezt kizártnak tartom. Hogy tudsz úgy szeretni, hogy közben olyasmit áldozol fel, amiért élsz? Amiért valóban élsz. Ne feledd, hogy Isten az első, és csak utána jön minden. Véleményem szerint ha az üdvösségedet kockáztatod, akkor az nem szeretet. És ha ezt a másik fél nem fogja fel, akkor ő nem szeret, hanem kihasznál. Neki sem lehet fontosabb az ő boldogsága, mint a te üdvösséged. Igazából el sem tudom képzelni, hogy hogyan tudod kockáztatni az üdvösségedet. Tehát mit kellene tenned ahhoz, hogy az szeretetből fakadjon, de mégis a te károdra menjen. Ha ilyesmi adódik, szerintem elmélkedd át, hogy vajon miben lenne az szeretetteljes cselekedet, ha valóban számodra veszélyes, vagy káros dolog. Gondolom nem szeretnél részletekbe bocsátkozni, és ez nem is cél, de neked magadban kell rendet teremteni - persze a Szentlélek segítségével és erejével- hogy meglásd, tényleg szeretettől vezérelt-e a te tetted. Ha az, akkor nem veszélyezteti az üdvösségedet, mert a szeretet erre képtelen. Ha pedig nem, akkor a lelkiismereted úgyis jelezni fogja, és nem nyitott tovább a kérdés. Ezt könnyű mondani, tudom, megélni sokkal nehezebb lehet. De vond be a kérdésbe Istent, és úgyis megmutatja az utat.
Nagyon nehéz kérdés a szeretet útjának felfedezése. De ha egyértelmű lenne, nem lenne unalmas? Sokszor van úgy, hogy nem azzal szeretünk, ha bólogatunk, hanem néha bizony meg kell mondani, ha valamit helytelenül lát, tesz, gondol a másik, ami konfliktusokat szül, vitákat, és akkor máris nehéz meglátni, hogy ez hogy eredt szeretetből. Az Atya azonban pontosan tudja. Ha például elhallgatják a házasok egymás elől az apróságokat, ami bántja őket, elmérgesednek, és a végén a házasságuk megy tönkre miatta. Azonban ha megbeszélik, nyitottan, lehet, hogy kicsit vitás helyzetek adódnak, de mégis megmenthetnek egy későbbi válástól. -Ez csak egy apró példa. Sok hasonló eset van, hogy valami nehézséget el kell viselni, de valójában fogalmunk sincs, mitől óv minket az Atya ezekkel.
Nem tudom, sikerült-e jól megfogalmaznom, amire gondolok, remélem segítettem.
bazsik 2010.09.10. 09:01:47